Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szaporodásuk

2009.04.24

A csíkos mókusok magányosan élnek, csak párzás idején keresik egymást. A párzási időszak tél vége-tavasz eleje, a második pedig nyár végére esik. A vemhesség kb. egy hónap. Egy fészekaljban 1-8 kismókus lehet. Anyjuk 5-6 hétig szoptatja a kicsiket.

 

PárzásKép

 

Nálam eddig csak a tavaszi időszakban történt párzás. A lány mókus párzó képes időszakában éles füttyökkel csalogatja a fiúkat. Különleges hangjuk van, némelyik dallamos trillákat produkál, mint valami énekesmadár. A fogamzó képes időszak rövid, alig több, mint egy napig tart (nálam 20-40 óra között). Ebben a rövid időben a nőstény mindent megtesz, hogy ne vesszen kárba az értékes idő. Eleinte ritkábban, pár óra múlva már szinte folyamatosan fütyül. Éjjel keveset alszik, de még álmában is hallani néhány apró füttyentést. A füttyök között pedig feszülten figyel, sikerült-e a kívánt hatást elérnie.

Amikor a füttyök egyre gyakoribbá válnak, kiválasztok egy fiút és egy ketrecbe helyezem őket. Nem hagyom őket felügyelet nélkül, mert gyakran előfordul, hogy a párzás helyett komoly verekedés alakul ki. Lehet, hogy korai volt az összeengedés, vagy a hím túl vehemens támadásától a nőstény megijed, néha valamilyen magon vesznek össze, mert a házigazda nem veszi jó néven, hogy a készleteit dézsmálja a vendég. Ilyenkor szét kell választani őket, és később újra lehet próbálkozni, esetleg a másik ketrecében.

A hím néha halk morgó hanggal udvarol. A párzás, vagy párzási kísérlet 10-20 másodpercig tart, és többször megismétlik. Egy idő után a nőstény már nem fogadja el a hím közeledését, de néha, ha jól kijönnek egymással, két-három órát is együtt hagyom őket.

A párzás után néhány óra múlva másik fiúval engedem össze. Próbálkoztam ugyanazt ismét betenni, de érdekes módon sokszor a lány mókus nem fogadja el másodszor ugyanazt a fiút. Valószínű, hogy a rendelkezésére álló rövid párzási időszakot nem akarja elfecsérelni. Két, vagy több hímmel több az esélye.

Ha a nőstény nem termékenyült meg, még nincs minden veszve. 10-14 nap múlva  újra fogamzó képes, ismét fütyül. A második alkalommal már kevesebb az esély a megtermékenyülésre, de azért gyakran sikerül. A legtöbb mókus kétszer vagy háromszor lesz párzó képes, utána már csak a következő párzási időszakban. Viszont van néhány, aki négyszer, ötször, sőt hallottam olyat is, hogy február elejétől május közepéig kilencszer is fütyült.

 

Kis mókusok felneveléseKép

 

A vemhesség 30-33 napig tart. Ezalatt etessünk 20-30 %-al többet és változatosabban. Sok gyümölcs, tápláló magok, kalcium kiegészítés szükséges. A szülés után az odú közelében már az első nap hallani halk mocorgást, nyöszörgést, szuszogást. Kép A szoptatás nagyon megterheli az anya szervezetét, főleg ha négynél több bébi születik. Ekkor akár 60-80%-al is több élelem szükséges. Dúskáljon a tápláló és vitamindús ételekben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Öt-hat nap múlva óvatosan megnézhetjük az újszülötteket.Még csupaszok és vakok.  KépHamarosan kialakulnak a barna csíkok a bőrükön, ahol később a barna sávok lesznek a szőrzeten.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép Három hetesen szoktam először kivenni őket. Érdemes már ekkor mindegyiket egy kicsit simogatni. Négy hetes kor körül már kimerészkednek az odúból. Ekkor már rendszeresen, minden nap egyenként lehet  foglalkozni velük, mert ha ebben az időszakban nem szoknak kézhez, később már egyre nehezebb dolgunk lesz, nem lesznek szelídek. Kép Adhatunk kézből puhább magokat, lisztkukacot, macskatejpótló tápszert. (A táplálékokról részletesen a Táplálék fejezetben olvashatsz.)  Hat  hetesen el lehet venni őket az anyjuktól. Ez főleg nagyobb számú fészekaljnál fontos az anya kímélése miatt. Az első öt hét alatt hatalmasat nőnek. Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen kis állat az anyatejjel ekkorára fel tud táplálni akár nyolc kis mókust is. Ezután legalább egy-két hétig érdemes őket még együtt tartani. Három hónapos koruk körül már gyakran veszekednek. Négy hónapos korukban kis helyen már nem lehet tovább együtt nevelni, mindegyiket külön ketrecbe kell helyezni. Kivételek persze itt is vannak, két lányt öt hónapos korukig tartottam együtt viszonylag kis helyen. Nagyon jól kijöttek egymással, de egyik napról a másikra úgy összevesztek, hogy azonnal szét kellett választani őket.

A közösen, háremben tartott mókusoknál a pároztatással tulajdonképpen semmi dolgunk, az összeszokott mókusok elintézik maguktól. Párzás idején még fontosabb a volier megfelelően nagy mérete, hogy a kialakuló vérmesebb veszekedések elől el tudjon valahová menekülni, el tudjon bújni az üldözött.

A háremes tartásról  a Hárem cikkben olvashatsz.

Forrás: http://invitel.hu/ventana/csikos_mokus/szaporodas.htm